- Kezdődjék a tánc, nefilimem –
mosolyog rám Asmodeus. – Remélem, azért továbbra is egy oldalon állunk…
- Szerintem Isten megharagudna a
démonokra, ha szétcsesznék a Földet, szóval nyugodt vagyok – vonom meg a
vállamat.
- Oké, akkor harcra fel, édesem –
vigyorodik el, majd nem tudom, hogy honnan halászta elő, de egy rövidke kardot,
inkább tőrt nyom a kezembe. – Hogy nehogy kitörjél egy asztallábat vagy
ilyesmi…
Szerencsénkre a kidobóknál
nincsenek lőfegyverek, valószínűleg Leo sem akarja a vendégeire a frászt hozni.
Mostanra a tánctér kiürült, de az asztalnál továbbra is nyugodtan üldögélnek a
férfiak, illetve Leo is leül közéjük. Mintha semmi nem történne, folytatják a
partit.
Az egyik őr rám ront, egy botot
tart a kezében fegyver gyanánt. Le akar vele sújtani, az újdonsült fegyveremmel
hárítom. Ebben a pillanatban egy másik pedig hátba ver egy hasonló rúddal, amit
nem veszek jó néven.
Megfordulok, újból meg akar ütni.
A késemmel hárítom a támadást, majd mellkasba rúgom. Kiverem a kezéből a
fegyverét a tőrömmel, közben elkapja a csuklómat, és a következő pillanatban az
én fegyverem is csörömpölve a földre hull. A szabad kezemmel képen törlöm, majd
tökön rúgom. A földre rogy, de még nem eszméletlen, így a lábammal még egyet
sózok a fejére, hogy kidőljön. Valószínűleg nem öltem meg, de nem tudok rajta
töprengeni, a társa hátulról lefogja a karjaimat.
Fejemet hátravetem, a mozdulatom
pedig sikerrel zárul. Elenged, az orrához kap. Minden bizonnyal betörtem.
Pörögnék, hogy jól fejbe rúgjam, de hirtelen oldalról nekem ront egy másik, és
pár métert csúszunk a földön úgy, hogy rajtam van. Menet közben megragadom a
két karját, és teljes erőmből áthajítom a fejem fölött. Nekiütközik az
emelvénynek, ami kissé megremeg. Nem erre találták ki, az biztos.
A férfiak felkapják a fejüket,
Leoval együtt engem néznek. Az áldozatom utolsó erejével feltápászkodik,
felkapja a földről a késemet. Közelebb lépek hozzá, hogy a lábammal elérjem,
kirúgom a kezéből a frissen szerezett fegyverét, majd ráugrom, a fejét közre
fogom a lábaimmal, kezemet gyorsan leteszem a földre, majd a következő
pillanatban már a talajon terül el.
- Ezt mindig ki akartam próbálni
– vigyorodom el. Meglepetten veszem észre, hogy most már a „gyilkos
ösztönömmel” jobban együtt tudok működni. Megkönnyebbülök, és kissé el is
borzadok, hogy ilyen gyorsan azonosultam vele.
A betört orrú felé fordulok, akit
enyhén szólva feldühítettem. Ilyen állapotban meg nem igazán tud gondolkozni,
így amikor felém rohan, hirtelen leguggolok, átesik rajtam, és beveri a fejét. A
harmadik őr is most már eszméletlen, így megnyugszom. Nem látok több
ellenfelet, aki engem akarna támadni, így Asmodeus felé tekintek, akit éppen öt
ember próbál eszméletlenné rugdosni, csak nem jön össze nekik. Mellette már két
kidobó terül el a földön.
- Komolyan? – kérdezem inkább
csak magamtól. – Én kapok hármat, ő meg hetet? Hol itt az igazság? - el kezdek
feléjük rohanni, út közben felkapom a fegyveremet. Ráugrok a hozzám
legközelebbi hátára, és vállon szúrom. Felordít, hátra kap, de feleslegesen,
mert lehajoltam addigra, majd megtaposom a térdhajlata alatt a vádliját. Egy
kisebb reccsenés jelzi, hogy eltörtem valahány csontját. A többiek addigra
észrevettek, így további két ember abbahagyta a rugdosást, eltávolodtak
Asmodeustól. A démon ennek hatására felélénkült, és ahhoz képest, hogy nem
tudom mióta a földön verték, simán fel tudott pattanni.
Asmo két fickója meglepődött, így
a démon kisebb előnyhöz jutott. Bemosott egyet a tőle balra állónak, majd
kitörte a nyakát, és a férfi élettelenül elterült a földön, majd rávetette
magát a másikra is.
Szerettem volna megjegyzést tenni
arra, mennyire ellenzem azt, hogy meg is öli szerencsétleneket, de nem igazán
volt alkalmam a két őrt elnézve. Az egyikük egy hirtelen mozdulattal kiverte a
fegyveremet a kezemből, amely már megszokhatta, hogy így jár. Egyszerre
megindultak felém, és sajnálatos módon, nem tudtam, hogyan reagáljak – a belső
harci ösztönöm ellenére sem.
Ekkor éreztem meg magamban valami
mást… Nem én voltam, nem is az ösztön, hanem… Most nézzetek hülyének, de nem
tudom elmondani, mi volt az… Talán a lelkem, de ki tudja. Minden esetre a
következő pillanatban, amikor a két fickó le akart engem ütni, felemeltem
mindkét kezemet, és valamilyen fénynyaláb távozott a tenyereimből, amelyeknek
végén a támadóimat elrepítettem, mintha ágyúból lőttél volna ki őket. A terem
két különböző falának csapódtak, és ők is, akár csak a többi, kidőltek. A
földön maradtam, nem tudtam felállni. Asmodeus és Leo döbbenten, a többiek
ijedten néztek rám.
- Ezt meg hogy csináltad? – csodálkozott
Asmo, majd Leo felnevetett, és elkezdett tapsolni.
- Elképesztő! Fantasztikus!
Életemben nem láttam ilyet… - majd ismét lejött közénk, felemelte a jobb kezét,
és felém tartotta. – Gyere csak ide! - Összeszorította az öklét, mintha
megmarkolt volna valamit a levegőben, és kissé maga felé rántotta a kézfejét.
Egy szempillantás múlva erős rántást éreztem a derekam környékén, mintha valami
a boszorkány felé húzott volna… Akár egy láthatatlan kötél, amit ő fogott.
Előtte voltam, összerogyva a
földön, ennek ellenére magabiztosan, elszántan néztem a szemébe, félelem
nélkül. Leguggolt mellém.
- Elképesztő vagy. – jelentette
ki. – mint egy igazi csoda…
- Miért dolgozol Lilithnek? –
szűrtem a fogaim között.
- Miért érdekel? – vonta fel a
szemöldökét.
- Mert nem hiszem, hogy boldog
vagy… - felelem. – Nem tűnsz egy boldog embernek itt, a klubodban, velük
kártyázva – böktem az asztal felé. – annak látszol az állandó mosolyoddal, de
szerintem nem vagy az.
- Ezt honnan veszed? – nem volt
fenyegető a hangja, mint amilyen ilyenkor Asmo-é lenne, szimpla kíváncsiság
volt benne.
- Nem sok mindent tudok a
boldogságról. – kissé nehézkesen, de remegés nélkül beszéltem. – De kellenek
hozzá barátok… Nem olyan embernek tűnsz, akinek sok barátja van…
- A város legnépszerűbb embere
vagyok – jelenti ki. – ez nem probléma…
- Igazbarátokra gondolok – vágok
a szavába. - Elég nehéz ilyeneket szerezni, ha az Ördögnek dolgozol. Nem
szívlelnek, vagy nem tudják rólad az igazat…
- Hagyd abba, kérlek. – Kedves
volt a hangja, továbbra se vádló. – Ne hidd, hogy önszántamból választottam ezt
az utat…
- Mivel tart sakkban? –
érdeklődöm. Szomorúság, félelem csillan a tekintetében. Sóhajt egyet.
- Lilithnél van az összes
boszorkányvadász – feleli végül, hosszas gondolkodás után. – rám szabadítja az
egyiküket, ha nem engedelmeskedem… Azt, amelyikkel így is volt pár
összetűzésem.
- Örökké fenyegethet ezzel –
mondom meg neki az igazat. – Nem szeretnél ennek véget vetni? – a következő
pillanatban Asmodeus jelenik meg mellettünk, aki minden bizonnyal elintézte a
maradék ellenfeleket.
- De. – feleli. – Miért? Mit
tehetnék ellene?
- Segíts nekünk! – mosolyodom
kissé el.
- Mit terveztek? – kérdezi.
- Ne mondj neki semmit! – szól
rám Asmodeus. – Még be is vallotta, hogy anyámnak dolgozik…
- Te mondtad, hogy nincs más
nyomunk. – vágom oda neki. – és ugyan anyád mit tehet a tervünk ellen? Nem
tudja, hogy mit akarunk csinálni, és így is meg akarja akadályozni…
- Épp ez az! – rivall rám. – Ha
elmondod neki, ő pedig elmondja Lilithnek, lépéselőnyben lesz.
- Na akkor nagy okos – mondom
kissé agresszíven már. – mit akartál azzal elérni, hogy megkeressük őt? – vonom
fel a szemöldökömet. – Ha nem avatod be, nem jutunk semmire.
- Akkor még nem tudtam, hogy
Lilith kéme… - próbál védekezni.
- Uramisten, eddigi
tapasztalataim alapján minden második személy anyád embere. Ha nem tudnánk,
hogy neki dolgozik, akkor is alapos gyanúnk lehetne rá. Te is mondtad, nem
sokra megyünk nélküle…
- Oké, de ez a te hibád lesz –
feleli. Rendes volt Leo-tól, hogy megvárta, míg befejezzük a vitánkat.
- Nem örülnél neki, ha nem lenne
többé gondod Lilith-re? – kezdem.
- Dehogynem – bólint. – De nincs
rá semmi garancia, bármit is mondjatok.
- Nem akarhatsz egész életedben
így élni… - nézek rá keservesen. Elgondolkodik, majd vidáman elmosolyodik.
- Na, elmondjátok végre, mit
akartok csinálni pontosan? – vonja fel a szemöldökét – addig nem megyek bele… -
továbbra is a derekam körül érzem a kötelet, de nem érdekel. Látszott a srácon,
hogy nem akar feltétlen rosszat. Asmodeusszal ellentétben én a jót akartam
látni benne.
- Fellázítjuk a démonokat Lilith
ellen – felelem röviden. Leo látványosan meglepődik.
- Na, azt meg hogy? – kérdezi.
- Kiszabadítjuk apámat –
mosolyodom el.
- Csupán színtiszta jóságból? –
fordult most Asmo felé. Megvonta a vállát.
- Nem vagyok épp Lilith
legnagyobb fanja. – Leo összefonja a kezeit, gyanakvóan szemléli Asmodeust.
- Ő az anyád – jelenti ki
egyszerűen.
- És? – vonja fel a szemöldökét.
– Senki nem választhatja meg a származását.
- Szóval Lilith bukásán dolgoztok
– bólint. – Ebben nagyon szívesen segítek…
- De? – szólalok meg.
- … de ti is segíteni fogtok a
boszorkányvadász ellen. – mosolyodik el. – még pedig mielőtt eljutnánk odáig,
hogy bármit is csinálunk a ti… tervetekkel.
- Utána rád szabadíthat még egyet
– mondom ki hangosan azt, amit mindannyian tudunk. Asmo rosszallóan néz rám, de
szerintem nem olyan hülye Leo, hogy ne jönne rá magától.
- Igen, de velük nem vagyok
haragba… Ők nem akarnak egyből megölni. – kissé meghökkenek.
- Nem azért boszorkányvadászok,
mert…. tudod?
- Nem, a legtöbbjük csak elfog
minket, majd varázstalanít – vonta meg a vállát. – Amit bizonyos forrásokkal
vissza lehet csinálni. Szóval annak nincs… Végleges hatása. – Bólintok.
- Akkor segítesz nekünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése