7. fejezet

- Honnan veszed, hogy itt lesz? - kérdezem gyanakodva. A zsebéből előránt egy szórólapot, és a kezembe nyomja. A következő áll rajta:

Gyertek el az év legnagyobb bulijára,
Leo Jetreck klubjába!
Találkozunk a Witching klubban!

 

Mielőtt a végére érhettem volna, Asmodeus már jó pár méterrel előttem járt, így utána siettem. 

- Szóval, a boszorkánycsalád családneve Jetreck? - kérdezem. 

- Ja. Egyéb hülye kérdés? - vonja fel a szemöldökét, nem válaszolok. - Akkor remek. Remélem, kialudtad magad a kocsiban.

- Nagyjából...

- Igazából nem annyira érdekes - ránt egyet a vállán. - Így is, úgy is most az a dolgunk, hogy  bejussunk a bulira.

A következő utcán balra fordultunk, és megláttam a bejáratot. Eltéveszteni nem lehetett volna, hisz a kétszárnyú ajtó felett neon zölden világított a "Witching club" felirat.  Az ajtó előtt két kidobó álldogált, és egy rohadt hosszú sor. Asmodeus idegesen végig tekintett a tömegen.

- Én ezt biztos, hogy nem várom végig. - jelentette ki. - Gyere utánam! - nem tudtam, mit csináljak, így követtem a bejárat irányába. A két nagydarab, direkt "erre szánt" fickó mogorván nézett Asmodeusra. 

- Mit akar? - kérdezte az egyik, majd Asmo közelebb lépett hozzá kicsit. 

- Leo haverom különleges vendégei vagyunk - kezdte. - Bemehetnénk? - vonta fel a szemöldökét. 

- Dehogy takarodjon innen! - rivallt rá az egyik őr, majd suttogva folytatta, hogy csak ők hallhassák, és a sorban álló emberek nem. - Nem látunk itt szívesen, démon. Ellenben ő - nézett rám. - már érdekesebb eset. 

- Hogy én? - lepődtem meg.

- Leo mindig örül az egzotikus nőknek... - mosolyodott el.

- Nem vagyok éppen... Egzotikus. - felelem bizonytalanul, a két férfi és Asmo is felnevet. 

- Szinte te vagy az eddigi legegzotikusabb... Egy igazi... nefilim - mondta halkan. 

- Minden esetre... Nem megyek be a társam nélkül - nézek Asmodeusra. - Szóval ha ez a Leo örülne nekem, akkor démonostul kell ezt megtennie... - tágra nyílik a két fickó szeme. 

- Egy nefilim és egy démon... egy párost alkot? - elnevetik magukat. - Ez az év szenzációja! 

- Igen, pontosan. Az év szenzációja – mosolyodom el. – Szerintetek Leo mit gondolna, ha miattatok lemaradna erről? – vonom fel a szemöldökömet. A két alak látványosan gondolkodóba esik, már érzem – nem, tudom, hogy én győztem. A magasabbik szólal meg végül, miután tanácskoztak.

- Rendben, bemehetnek. – mondja mogorván. – De nehogy megbánjuk!

- Köszönjük – bólintok, majd betessékelnek az ajtón. A tömeg hangosan felmordul, hogy előttük bementünk, de nem akadékoskodnak különösebben. Legalábbis ha igen, ez minket már nem érint annyira. – Nos, bejutottunk. – jelentem ki. – Hogyan tovább? – elégedetten mosolyog.

- Meg kell találnunk Leo-t.

- És azt hogyan tervezzük? – érdeklődöm.

- Tekintve, hogy ő tart bulit, ő a főmufti. Vagyis tuti valamilyen külön részlegen lesz…

- Mármint úgy érted, hogy a VIP részen? – kérdezem.

- Biztos – vonja meg a vállát, látszik rajta, hogy fogalma sincs, miről beszélek. Nem tudom, hogy mit mondjak, mert nem akarok most épp vele gúnyolódni a bejáratban, tovább kell mennünk.

- Megértelek – szólalok meg végül. – Én is csak véletlenül tudok róla. Gyere, menjünk beljebb!

Már az előtérből hallani lehetett a jó kis dübörgést, én viszonylag jól viseltem, nem volt olyan borzalmas, de Asmodeus arcán nagyon látszott, hogy ki nem állhatja a ricsajt, sőt, kinézem belőle, hogy mindjárt ráveti magát a hangfalakra, kitépi őket a helyükről, és apró galacsinná préseli őket. Valószínűleg meg is akarta tenni, de úrrá lett a vágyán – ami nála szokatlannak számított.

Megtaláltuk a VIP szobát, de szintén őrök állták az utunkat – nem is gondoltam, hogy másképp lesz. Miért is engednének csak úgy simán minket oda be?

Közelebb értünk hozzájuk, és így egyértelművé vált, hogy be akarunk jutni. Nem tudom, hogy az előző kidobó emberek honnan tudták, hogy mik vagyunk, de nem lepődtem meg rajta. A médium is tudta, ők miért ne tudhatnák?

Odaértünk az őrökhöz, az egyiknek elkerekedett a szeme, a másik pedig csak gyanakodva figyelt minket.

- Figyu már, John! – ütötte meg társát egy kicsit, hogy figyeljen. – Egy nefilim és egy démon tart felénk! – felnevetett. – Elhiszed ezt??? Vállvetve!

- Komolyan? – vonta fel a másik a szemöldökét, kicsit mogorván beszélt. – Erre Leo is kíváncsi lenne. Melyikük melyik? – kérdezte.

- Én vagyok a démon, nem igazán szeretnék egy szárnyas féreg rokona lenni – szólalt meg durcásan Asmodeus. – Bemehetünk? – kérdezte halál nyugodtan, tárgyilagos hangon, ami nem volt megszokott tőle. Szerintem kikészítette már a zene, és el is felejtett tőle mosolyogni… Illetve valószínűleg tényleg nincs hozzá kedve a ricsaj miatt, nem is hülyeség.

- Még nem tudjuk – felelte az első, majd a intett a társának. – Szólj Leo-nak, majd ő eldönti, hogy látni akarja-e őket.

A férfi eltűnt a függönyös ajtó mögött, majd pár perc múlva visszatért. Ugyanolyan közömbös volt az arckifejezése, mint előtte.

- Mehetnek – csak ennyit mondott, majd elállt az útból.

- Köszönjük – motyogtam tekintve, hogy Asmo már bement előttem, és egy szót sem szólt hozzájuk. Még nem láttam ilyen… semmilyennek. Se gúnyos, se gonosz, se vidám. Látszott rajta, hogy egyszerűen csak arra vágyik, hogy vége legyen már… Pedig azt hinné az ember, hogy ez az ő világa – általában az ilyen bulikban elég sok „élvezeti árucikk” tevékenykedik.

A terem nem volt annyira zsúfolt, mint kívül, a zene is kicsit halkabb volt, de nem sokkal. Asmo kissé megnyugodni látszott, de továbbra is szörnyen érezte magát. Azonban nem sokáig élvezhette ezt a pillanatnyi, aprócska örömet, mert a terem másik felében már szinte beszakadt a dobhártyám a zajtól.

- Esküszöm, ha meglesz ez a boszika… - üvöltötte nekem Asmodeus, hogy meghalljam. Hangja tele volt gyűlölettel és haraggal. – Kirángatom innen, mert az tuti, hogy nem itt fogunk bájcseverészni vele.

- Mármint… - kezdem gyanakodva. – El akarod rabolni? – kicsit elmosolyodik, de nem túl észrevehetően.

- Miért, mit gondoltál? Egy buli közepén leállunk vele a Pokol iránytűjéről beszélgetni?

- Hát… Nem, csak gondoltam, valami kedvesebb és tudod… Legális módszerekhez folyamodunk. – néztem rá vádlón.

- Nyugi van már, - ráncolta a homlokát. – nem minden fekete fehér. Gondolj arra, hogy a nagyobb jó érdekében tesszük.

- A nagyobb jó alatt ugye az önző céljainkat érted? - felelem gúnyosan.

- Igen, meg a te önző céljaidat – mondja, majd balra fordulunk a terem végén, tekintve, hogy másfele nem tudtunk volna menni. Egy újabb szobába kerültünk, ahol középen egy emelvény helyezkedik el, amelyen egy korunkbeli – jó, nem ez a megfelelő kifejezés egy több ezer éves démon esetében, minden esetre a srác huszonévesnek tűnik – férfi további négy emberrel pókerezik. Körülöttük csak néhány lány mászkál, illetve páran táncolnak, de meglepően kevesen vannak a helyiségben.

A többi négy embert nem igazán látjuk, mert ketten háttal ülnek nekünk, a többi pedig oldalt. Egyértelmű azonban, hogy mindannyian férfiak, és idősebbnek látszanak. A zene ismét kicsit halkabb, de Asmodeus arcáról továbbra se tűnik el a bosszúság.

Végül a srác, aki az emelvényen velünk szembe ül, felkapja a fejét, és észrevesz minket. Először társamat méri végig, majd rám emeli a tekintetét. Elégedetten elmosolyodik. Valamit mond a kártyapartnereinek, majd feltápászkodik, és lesétál egy lépcsőn. Most, hogy kicsit közelebb van hozzánk, jobban szemügyre tudom venni.

Szőke haja van, inkább szőkésbarna, sőt, van benne egy kis vörös, de itt nem igazán tudom megállapítani. Szemei kicsit nagyobbak, sötétbarnák. Jóképű, de teljesen máshogy, mint Asmodeus. Ő nem az a fajta, aki mindenkiről „lemosolyogja” a bugyit, hanem akibe mindenki beleszeret. Arcán egy mosoly jelenik meg.

 

- Üdvözöllek benneteket! – mondja kedvesen, és széttárja a karját. Még jobban vigyorog, mint az előbb, már ha ez lehetséges. – Gondolom, ti vagytok a nefilim-démon kombó.

- Így is lehet mondani – felelem. – Gondolom, te pedig Leo vagy. – a srác felvonja egyik szemöldökét.

- Csak így szimplán Leo? Hova lett az udvariasság?

- Luxus – szólal meg most Asmodeus is. – nem bájcsevegni jöttünk, boszorkány. – mondja kicsit ingerültebben a kelleténél.

- Nono, te csak ne nevezz boszorkánynak, démon. – eltűnt a vidámság az arcáról. – Itt én vagyok a főnök. – Asmodeus gúnyosan felnevet.

- Ugyan már! Mindketten tudjuk, hogy nem akarsz magadra haragítani se egy nefilimet, se pedig egy démont… Bocsánat, egy fődémont. – felváltották egymás szerepét, most Leo arcán látszik a keserűség.

- Téged nem ölhetlek meg, démonocska. – szólal meg végül, majd rám mutat. – de a nefilimedet könnyű szerrel.

- Köszönöm a bizalmat – fonom össze a karjaimat. – Minden természetfeletti lény ennyire agresszív? – kérdezem végül. – Folyton fenyegetőztök, főleg gyilkolással…

- Új még a terepen, nem de? – mosolyodik el ismét Leo. – Őt kedvelem – mondja rám, majd Asmodeusra néz. – De téged… kicsit sem.

- Nem igazán érdekel – feleli Asmodeus, majd Leo-hoz lép, én pedig követem, hogy halljam, mit mondanak. – Velünk jössz. – jelenteti ki tárgyilagosan.

- Na, még csak az kéne – mondja Leo. – Éppen egy partim közepén vagyok, miért hiszed azt, hogy elmegyek veletek?

- Nem mondtam, hogy önként… - húzza gúnyos mosolyra Asmo a száját, és már épp le akarja ütni, amikor közbelépek.

- Nyugalom – mondom neki. – Másképp is lehetne…

- Na persze – néz rám szúrósan. – te és a legalitásod… - nem törődök azzal, hogy mit mond, Leo felé fordulok, aki gyanakodva szemlél minket. Nem szólt senkinek, hogy dobjon ki minket, amit furcsálok… Ha csak…

- Sok kéme van itt Lilith-nek, nem de? – vonom fel a szemöldökömet, majd Leo-hoz lépek. – Szerintem pontosan tudod, hogy kik vagyunk…

- Honnan kéne tudnom? – kérdezi, de látom rajta, hogy kissé zavarba jött, elbizonytalanodott. Most én is elmosolyodom.

- Neki dolgozol. – jelentem ki. Asmodeus gyanakodva, elégedetten néz rám.

- Honnan veszed? – kérdezi végül a démon.

- Egyértelmű. Csak úgy beenged egy démont, meg egy fél-angyalt a klubjába? Én a helyébe minél messzebb maradnék magunktól… A másik meg az, hogy miután az előbb le akartad ütni, továbbra se szólt senkinek, hogy dobjon ki minket.

- Itt akar tartani – bólint egyet Asmo.

- Össze-vissza beszéltek – legyint egyet Leo, majd épp távozni akarna, de most a démon helyett én kapom el a karját.

- Nem mész te sehova – jelentem ki. – Segíteni fogsz nekünk.

- Miért tenném? – kérdezte. – Meg egyébként is… Nem értem a motivációdat. Neked a jó oldalon kéne állnod…

- Ezt meg hogy érted? – bizonytalanodok el.

- Bele gondoltál már a következményekbe? – vonja fel a szemöldökét. – Elárulok neked egy titkot – majd Asmodeusra mutat. – Ő egy kicseszett démon! Szerinted milyenek a szándékai?

- Tudom, mik a szándékai. – felelem határozottan, habár én se hiszem el teljesen… Elgondolkozom azon, amit megtudtam eddig. Asmo szabad akar lenni, ezért kell megdöntenie Lilith hatalmát… Viszont… ha ő szabad lesz, akkor…

- Te fel akarod szabadítani a démonokat – förmedek rá Asmodeusra úgy, hogy Leo ne hallhassa szavaimat.

- Erre előbb is rájöhettél volna – mosolyog rajtam. – nem tudom, hogy lehettél ennyire hülye…

- Nem is baj, hogy megöltem párat… - szűröm a fogaim között. – legalább kevesebb szabadulna rá a világunkra. – Asmodeus továbbra is jól szórakozik.

- Dehogy ölted meg azokat a démonokat – mondja. – Csak postáztuk őket Lilithnek.  

- Szóval… Nem meghaltak… Csak visszakerültek a Pokolba? – Asmo bólint egyet, én pedig közelebb lépek hozzá, és meglököm. – Szemétláda!

- Ugyan miért? – vonja fel a szemöldökét. – Nem hazudtam még neked, drága Avy-m. –  megfordulok, és látom, ahogy Leo éppen int az embereinek.

- Fogjátok el őket! – parancsolta nekik. – De élve!