-De, teljesen komoly vagyok, nefilimem. - mondja úgy, aki tényleg el is hiszi, amit mond. Lelankad a mosolyom, és visszaülök az ágyra.
- Te tényleg komolyan mondod.
- Igen. - bólint egyet. Kicsit félre fordítja a fejét, és sandán néz rám. - Nem félsz? - nevetek.
- Azóta félek tőled, amióta megláttalak. Szóval ez már nem újdonság. - Megvonom a vállamat. - meg amúgy se tudnék sok mindent a dolog ellen tenni, tudod, az "ígéretem". - Féloldalas mosolyra húzza a száját.
- Hát igen, nem volt véletlen... Igen, drága Avyanna. A Pokol hercege vagyok, egy fődémon...
- Szóval a pontos faji meghatározásod az, hogy démon? - vonom fel a szemöldökömet. - Akkor nekünk nem kéne egymást... - nem tudtam, hogy mondjam, ezért elkezdtem magam elé boxolni.
- Nem, mert ha a verekedésre gondolsz, azt nem pont így kell csinálni, kicsikém... Igen, egy démon vagyok. Pontosabban a A szenvedély, a bujálkodás, a fényűzés és az érzékiség démona. Tök jó, nem? - mondja önelégült mosolyával, majd közelebb jön hozzám. - Úgyhogy kezdheted félteni a szüzességedet...
- Héé ember, nyugalom!- tolom el magamtól. Őszinte sértettséggel a szemében mered rám.
- Nem vagyok ember, most mondtam.
- De érted, hogy értem. - nézek rá szigorúan. Visszaül az ágyára.
- És ha démon vagy... Miért akarsz nekem segíteni? - kérdezem. - Gondolom nem a puszta jó szándék vezérel. - ismét elmosolyodik.
- Természetesen nem. Gondolom, tisztáznom kell a szándékaimat, hogy segítsél nekem... Így van?
- Még azt se tudom pontosan, miben kell segítenem... - mondom kissé idegesen. - Szóval fogalmam nincs.
- Abban kell segítened, hogy kiszabadítsuk apádat a pokolból. - feleli őszintén.
- És neked ez miért is jó? - érdeklődöm. - Mert szívesen segítek ebben, mert meg akarom találni az apámat, viszont... Tudni akarom, hogy mégis mibe rángatsz bele. - Feláll az ágyról, majd kicsit sétálgat.
- Mennyit tudsz a Pokolról? - kérdezi.
- Oda kerülnek a rossz emberek a halál után. - mondom, ami elsőnek az eszembe jut.
- És még?
- Hát... Az Ördög uralja, vagy hogy mondjam... - Sejtelmesen mosolyogva hirtelen felém fordul, majd rám mutat.
- Ez az, ez kell nekünk. Az Ördög... Mit tudsz róla?
- Hát... Ez elég homályos... Sátánként is nevezhetik... Nem tudok ezekről a dolgokról olyan sokat, a diliházban nem igazán örültek neki, ha ilyenfajta dolgokkal foglalkoztam bizonyos okokból.
- Értem... - bólogat.
- Sokak szerint az Ördög Lucifer, egy bukott angyal. - jut eszembe. Asmodeus arcán átsuhan valami, nem tudom pontosan mi, de egy pillanat múlva már ugyanaz a szívdöglesztő, sanda vigyorú démon áll előttem.
- Sajnálom, hogy nekem kell téged felvilágosítanom, de Luce nem az Ördög. Lilith az.
- Hogy kicsoda? - lepődök meg.
- Lilith a legfőbb démon, minden démonok anyja. Isten csak azért tűri el, mert így nem kell foglalkoznia a gonosz lelkekkel...
- Várj, te démon vagy...Akkor Lilith az anyád? - vonom fel a szemöldökömet.
- Nem minden démonnak közvetlenül az anyja... De nekem igen, ezért vagyok a Pokol hercege. - felugrok az ágyról, és kicsit hátrálok.
- Te az Ördög fia vagy... - nézek rá kétségbeesetten. Felnevet, de nem tudom miért.
- Még te félsz tőlem? Emiatt?
- Őőő.. nem értem, mire gondolsz. - továbbra is nagyon jól szórakozik valamin.
- Jobb is - feleli röviden. - Hidd el, ha bántani akarnálak, nem bájcsevegnék itt veled.
- Szóval... A recepcióst meg Mrs. Parker-t is a "démoni" erőddel kerítetted hatalmadba? - kíváncsiskodom.
- Mondhatjuk így is - feleli - nem véletlenül vagyok a szenvedély démona, kincsem. Minden nő... És férfi epekedik utánam.
- Ez nagyon ....
- Megnyugtató? - vonja fel a szemöldökét.
- Bizarrt akartam mondani. - felelem mosolyogva.
- Tetszik, hogy mégsem rémültél halálra.
- Mint te is mondtad, hasztalan és felesleges. Ha bántani akartál volna, bántottál már volna. Ha pedig mégis bántani akarsz, akkor se hiszem, hogy sok mindent tudnék ellene tenni.
- Okos kislány vagy - mosolyog, majd leteszi az üres poharát a komódra. A kabát zsebébe nyúl, elővesz egy szál cigarettát és egy öngyújtót.
- Ugye nem akarsz rágyújtani a hotelszobában?
- Nem csak akarok, rá is fogok. - mondja, miközben már lóg a szájából a cigi. - Bajod van vele? - majd meggyújtja a végét.
- Igen, bajom van vele! - kikapom a kezéből a cigit, épp le akarnám dobni, de úgy döntök, hogy nem ejtem le a hotelszoba szőnyegére, így Asmodeus vissza tudja venni.
- Ne dohányozz a szobában! - szólok rá.
- Nem parancsolgatsz te nekem, szívecském. - Majd még egyet szív a cigijéből. Nem akarom egész éjjel a szagát érezni, így közelebb lépek, hogy elvehessem, de arrébb húzza a kezét, én meg az ölébe pottyanok.
- Óvodában érzed magadat? Ott szoktak ilyet csinálni a gyerekek... - mondja szívdöglesztő mosolyával. - Nem mintha zavarna a helyzet, várható volt, hogy a végén itt fogsz kikötni... - Megcsapom a mellkasát, és feltápászkodom.
- Húú jó erőben vagy, mit ne mondjak... - nyúl a hasához, színlelve, hogy fáj neki. - Honnan ez a sok erő?
- Attól tartok, Isten adta. - mondom gúnyosan.
- Fogalmazhatunk így is. - vonja meg a vállát, majd a cigijéből akar ismét szívni.
- Tedd már le! - sziszegem bosszúsan.
- Nem értem, miért idegesít téged ennyire - néz rám féloldalasan. - Egy szál cigi, nem lesz tőle semmi bajod. Még ha ember lennél se lenne!
- Rohadt büdös - felelem durcásan, majd visszahuppanok a másik ágyra. - szóval, mit akartál a Pokollal?
- Ja igen, ott van ugye az apád. - kezdi. - Aki egy angyal.
- Igen? - várom a folytatást.
- Lilith fogja, már nagyon régóta. A te születésed előtt is fogja volt.
- Isten nem akarta kiszabadítani? - hökkenek meg.- Vagy bárki?
- Az öreget nem igazán érdekli, hogy mi történik a Pokolban. Ami ott történik, az ott is marad... Nem tudom, pontosan hogy került hozzánk az angyalka. Annyi bizonyos, hogy nem fog egyhamar kikerülni onnan, legalábbis Isten segítségével tuti nem. Amíg nyugton maradnak a démonok, őt nem zavarja, mit művelünk a Pokolban.
- Nem értem, hogy akkor te mi a frászért akarnád kiszabadítani onnan.
- Pedig nagyon egyszerű, aranyom - vigyorodik el. - Ha apád végleg megszökik a Pokolból, a démonok elveszítik legfőbb játékszerüket, és ezért vezetőjüket, Lilith-et fogják hibáztatni. Fellázadnak ellene, és véget ér az uralma. Ezek után én, mint az első szülött fia, a legerősebb minden démon közül, átvehetem a helyét. - Elnevetem magamat.
- Te? Mint a legerősebb démon? Egy hedonista szépfiú?
- Köszönöm - mondja elégedetten. - Igen, lenyűgöző testem és arcom van. Hiába, nem lehet másmilyen sajnálatos módon.
- Nagyon vicces - forgatom a szemeimet. - A leghatalmasabb démon leül beszélgetni egy hotelszobában egy tudatlan nefilim kislánnyal, hogy a segítségét kérje? - nézek rá hitetlenkedve. - Ezt nem veszem be... - Felkelek, majd elkezdek sétálni az ajtó felé. Kinyitom, de valamilyen láthatatlan fal megakadályoz a távozásban. - Mi a halál?
- Nem a Halál még mindig, hanem az ígéreted, drágám. - feleli unottan. - még nem fejeztem be a mondandómat, úgyhogy nem távozhatsz...
- Remek. - mondom szarkasztikusan, majd visszabattyogok az ágyhoz. - Miben segíthetnék én neked?
- Az angyalok vére folyik az ereidben. - kezdi. - Segíthetsz átvágni az őrökön.
- Nem hiszem, hogy csak ennyi lenne... - mondom kételkedve. Komolyan rám néz.
- Én nem nyerhetem el apád bizalmát, hogy csak ki akarjuk hozni. Te el tudod. Csak miattad lenne hajlandó távozni.
- Ezt nem értem... Miért ne akarna kijönni ha kijöhet? - értetlenkedem.
- Mert már megtette egyszer. - feleli komolyan. Visszaemlékezek arra az estére. Lilithnek hatalma volt apám felett, és azt mondta neki, hogy emiatt csak saját magát hibáztathatja... Asmodeusra emelem a tekintetemet.
- Ezért születtem meg? Valaki elengedte apámat? - faggatom a démont.
- Igen - válaszolja röviden, majd elnyomja a cigijét a másik tenyerén, és a csikket kidobja a kukába. A kezén nem maradt semmi égés nyom. Meglepődtem, de nem tettem szóvá. Nem volt miért.
- Miért? És kicsoda? - kérdezgetem tovább.
- Lilith, azért, hogy visszaadja neki a reményt - feleli. - Hogy újra kiélvezhessék a démonok a kínzását.
- Mondanám, hogy értem, de nem lenne teljesen igaz... - ráncolom a homlokomat. - Ez teljesen új nekem, szóval egy kis türelmet kérek...
- Nyugi, kicsikém. Szerintem végeztünk a megemészteni való nagy részével. - feleli elégedetten. - Habár szerintem nehezen tudhatsz meg mindent a világunkról.
- És... Lilithnek hatalma van apám felett, nem igaz?
- Igen.
- Ezt hogy tervezzük megszüntetni? - nézek rá kérdőn. Lehervad az arcáról a jókedv, és kissé közelebb hajol.
- Ez egy bonyolultabb menet lesz... Anyám sosem árulta el nekem, hogy az angyalka hogy került a pokolba. Egyikünknek se mondta el... Fogalmam nincs, miért, és még csak sejtésem sincs róla, hogy miért van ott...
- Lucifer nincs lenn a Pokolban? - kérdezem pusztán kíváncsiságból.
- Dehogynem. - feleli röviden.
- És ő se mondta el, hogy az egyik angyaltársa mit keres ott? - érdeklődöm továbbra is.
- Soha nem beszéltem vele. - Felelte röviden. - Életem nagy részét a Földön töltöttem...
- Ácsi, azt mondtad, hogy nehezen szabadultál el a Pokolból - kérdőn néz rám. - még az intézetben...
- Jaj nefilimem, anyám engedélyével jöttem eddig csak a Földre, most meg elszöktem. Azért nincsenek az oldalamon más démonok, akik minden mozdulatomat figyelik... - gondolkodóba esett. Látszott rajta valamilyen érzelem, amit még eddig nem mutatott ki - legalábbis őszintén nem... A szomorúság. Közelebb húzódtam kicsit hozzá, és halkan mondtam.
- Most vagy először... Szabad? - kérdezem kicsit sajnálattal a hangomban. Felnéz rám, nem mosolyog.
- Igen. - mondja röviden, majd hátradől, hogy távolabb legyen tőlem. Ahhoz képest, hogy a bujálkodás démona, nem igazán enged közel magához... Nem mintha bármi ilyesmit akarnék tőle, csak furcsának tartom.
- De te... több ezer éves lehetsz! - lepődök meg.
- Hidd el... Nem olyan érzés. - rázza meg a fejét. - Azt hinnéd, hogy olyan sok idő alatt bölcsé vagy őrülté válunk... Jó, az őrültet még nem zárnám ki. - mosolyodik el kissé. - De nem. Nagyon sok időt töltöttem teljes sötétségben...
- Ezt hogy érted? - érdeklődöm.
- Lilith mindig szemmel tartja a démonait. Ha épp nincs ideje rád, akkor pedig belemerít a sötétségbe, hogy addig is ne legyen rád gondja. - feláll. - Soha nem volt egy szerető anya...
- De akkor... hogyan tudtál elszabadulni? - Én is felkelek, mert frusztráló, hogy ennyire fölém magasodik.
- Úgy, hogy megöltem pár testvéremet - sóhajt egyet. - amikor "szabad" voltam, szemügyre vettem a Pokol minden egyes zugát. Megtaláltam az optimális kiutat, és itt vagyok. - tárja szét a karját. - Sajnálom, hogyha csalódást okozok, de nem vagyok éppen egy hatalmas lángelme. Inkább az őrült felé hajlok... Tiszta unalom az életem, kell a változás...
- Te nem uralni akarod a Poklot. - jelentem ki. Gyanakodva, kissé idegesen rám emeli a tekintetét.
- Ezt meg honnan veszed? - kérdezi.
- Legalábbis... Nem az az elsődleges célod. - még mindig kérdőn néz rám. - Meg akarsz szabadulni anyád befolyásától. Szabad akarsz lenni... Szerintem csak azért mondtad azt, hogy a Pokol ura akarsz lenni, mert nem akarsz gyengének látszani... Hogy nincs semmilyen.... - Hirtelen az ágyra lök, két oldalam mellett térdel, kezét a torkomnak szorítja, de nem úgy, hogy megfulladjak. Fenyegető tekintettel mered rám.
- Ne merészelj gyengének nevezni! - sziszegi agresszíven. - Nem is tudod, miket művelhetnék veled...
- Nem neveztelek gyengének, Asmodeus. - suttogom. - Csak annyit mondtam, hogy nem akarod, hogy ezt higgyék rólad... És ezek alapján egyértelmű, hogy így is van. - továbbra se enged el, de látszik, hogy enyhült egy kicsit a haragja. - Nem tesz gyengévé, ha nem gonosz célok vezérelnek, hanem csak szabadságot akarsz és semmi mást.... - Elereszt, majd feltápászkodik rólam. Kissé elmosolyodik.
- Nem gondoltam, hogy ilyen simán rá fogsz jönni. Okosabb vagy, mint gondoltam.
- Nos... Most, hogy ezt megbeszéltük - tápászkodom fel. - Szerintem lássunk hozzá. Mit szólsz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése