5. fejezet

- Részemről az öröm, drága Shana-m. - köszönt Asmodeus is. Egy öregebb, olyan hatvanas éveiben járó nő nyitott ajtót. Hosszú, ősz haja kontyba volt fogva, barna szemeivel egy szemüvegen át nézett ránk. Látszott rajta, hogy nem szívleli túlságosan az útitársamat. 

- Bejöhetünk? - kérdezi végül Asmo. 

- Van választásom? - feleli mogorván a nő, majd rám néz, és tágra nyílik a szeme. Látszik rajta, hogy nagyon meg van lepve. 

- Mi a frászt csinálsz egy nefilimmel az oldaladon? - néz mérgesen Asmodeusra. - Miben sántikáltok már megint az anyáddal? - Asmo fenyegetően mered a nőre.

- Tudod, nem szeretném ha erről bármit is elárulnál Lilithnek. Azt egyikünk se akarná. - A médium szinte halálra rémült. 

- Nem, nem... Nem, Asmodeus, nem! - szinte már ordított. - Nem segítek anyád ellen dolgozni. - beakarja csapni az ajtót, de a démon elkapja. - Hagyjál engem, démon! - üvölti. Asmo határozott léptekkel bemegy a házba, és a nő felé közeledik. A médium próbál elhátrálni, de sietségében elesik, A démon odaér, megáll előtte, majd leguggol. Követem őket a házba, hogy figyeljem a fejleményeket. 

- Idefigyelj, te vén banya! - Asmodeus tekintetéből tükröződött a gonoszság. - Jelenleg jobban kéne tőlem tartanod, mint drágalátos anyámtól.  Most én jelentek közvetlen fenyegetést rád nézve... - Megragadja a nő ruhájának gallérját, és felrántja a földről. - Tudod, jobban jársz, ha önként segítesz nekem... - Rémülten néztem a jelenetet, és eleinte képtelen voltam rá reagálni... Aztán amint magamhoz tértem, megfogtam Asmodeus egyik karját, és kissé hátrahúztam. Hirtelen rám néz, a tekintete nem sugall semmi jót... 

- Asmo.... - kezdeném. 

- Maradj ki ebből, nefilim. - nyoma sem maradt a pajzán démonnak, felváltotta valami gonosz... Valószínűleg mindig is ilyen volt, csak nekem még nem sikerült ennyire felbosszantanom... Habár valószínűleg nem ahhoz van köze, hogy most épp rossz napja van, hanem arról lehet szó, hogy ő egy kegyetlen démon... De lehet, hogy csak rá akar ijeszteni a nőre - a kegyetlenség nem tartozik az ő "specialitásai" közé. 

- Mit akarsz? - kérdezi végül a médium. - Csak essünk túl rajta, és hagyj magamra, és soha többet ne keress. Ezzel el lesz rendezve az egész tartozásom, ugye? 

- Igen, drága Shana - feleli Asmodeus, és visszatért a vidámság az arcába. Elereszti a nőt, majd engem maga mellé állít. - Szeretném, ha kiderítenéd, pontosan mire is képes ez a nefilim.... Meg úgy általában a nefilimek. 

- Nem tudsz róluk sokat, mi? - a nő kissé önelégülten néz rá. 

- A pokolban nem igazán volt lehetőségem cseverészni velük - feleli Asmo.

- A nefilimek alapból harcosok - kezdi az asszony.

- Nem igazán érzem magam annak... - szólok közbe kételkedve. 

- Mert még soha nem hívták elő a harci ösztönödet. - Asmodeusra tekint. - Azt szeretnéd, hogy meg tudja magát védeni, nem de? Nem értem miért... De ezt sugallja a.... "megérzésem."

- Igen - válaszolja a démon röviden. A nő felnevet rekedt hangján. 

- Nem kell ehhez semmi az ég világon. Ha úgy tetszik, a nefilimekbe bele van "programozva" a harc. Tudod, az angyalok Isten katonái, és az ő gyerekeik is öröklik ezt a harci tüzet, ösztönt, ha úgy tetszik. Ha harcra kerül a sor, hidd el, a lány  elég kemény lesz... 

- Ez most komoly? - néz rá kételkedve Asmo. - Ennyi? Csak nekiesnek a kocsmában és egyből profi bunyóssá válik? Ezt nem veszem be...

- A Pokol hercege vagy, és nem vagy képes ezt elhinni? - vonja fel a szemöldökét, majd megvonja a vállát. - teszteld akkor, bánom is én. 

- Oké... De biztos van a nefilimeknek más képességük is ezen kívül - folytatja a démon. - tuti nem annyiból állnak, hogy egy pofontól gyilkos üzemmódba kapcsolnak. 

- Minden bizonnyal van... De ahhoz olvasnom kell a lányban... - mosolyodik el az asszony. 

- Kizárt - vágja rá a démon. 

- De... válaszokra van szükségünk. - nézek rá kételkedve. - Akkor meg miért nem? 

- Mert mindenről beszámol anyámnak, azért - feleli dühösen. - Nem tudhatja meg az ittlétünk okát. 

- Értem - bólintok, majd a nőre tekintek. - biztos tud valamit, ami segíthet ezen kívül...

- Nem, nem tudok - rázta a fejét. - Meg amúgy is, többet elárultam, mint amit kellett volna. Menjetek a házamból! - utasított ki minket. Asmodeus intett, hogy menjünk ki. A nő az ajtóból figyelte, ahogy beszállunk az autóba, és várta, hogy elmenjünk. A démon letekerte az ablakot, és valamit mondott a nőnek, amit én nem hallhattam. 

- Csak a lány bizalmát akarom elnyerni, azért nem öltelek meg, kedvesem - mondta. - Ne hidd, hogy egy irgalmas szamaritánus vagyok. Puszilom anyámat - fejezte be, majd feltette napszemüvegét, és elindultunk vissza a városba. 

Még aznap elmentünk a városból mondván, hogy Lilith ne érjen minket ott... Nem tudtam, hogy hogyan terjedhetett volna a Pokolba ilyen gyorsan az infó, de ő a szakértő, úgyhogy ráhagyatkozom. Már körülbelül öt órája úton voltunk, amikor már nem bírtam tovább várni. 

- Hova a francba megyünk? - kérdezem kicsit mogorvábban, mint aminek eredetileg szántam. 

- Elég messze - feleli. - miért? 

- Csak mert... Éhes is vagyok.

- Kibírod - mondja unottan, és halál nyugodtan tovább vezet.

- Meg ... Mosdóba is kéne mennem. - Mosolyogva rám néz. 

- Mondtam, hogy ne igyál annyi vizet...

- Nem is ittam sokat! - háborodok fel. - Attól még, hogy neked semmit nem kell innod, feltűnhetne, hogy mégis mennyit iszom. 

- Nekem soknak tűnt - vonja meg a vállát. - Oké, megállunk valahol akkor... De nem ígérek semmit. 

Néhány percig tovább megyünk, nem beszélünk. A tájat nézem, kicsit unatkozom, de nem vészes. Sokkal izgalmasabb itt lenni, mint a diliházban volt. 

- Nem nagyon akadtál ki - szólal meg hirtelen. 

- Hogy mi? - nem értem, miről beszél. 

- Azon, hogy egy gyilkológép vagy. - néz rám, féloldalas mosolyra húzza a száját. - Vicces lehet, tuti ki fogjuk próbálni. 

- Nagyon vicces... - felelem gúnyosan. - Egyébként azért nem akadtam ki valószínűleg, mert nem hiszem el. 

- Kételkedsz Shana igazában? - vonja fel a szemöldökét. - Bölcs dolog, de nekem nem merne hazudni. 

- Magában a dologban kételkedek - válaszolom. - Egy legyet alig tudok leütni, nem hogy verekedjek vagy hasonlók... 

- Biztos fel fogod magad találni - feleli. - nefilim vagy, drágám. Tuti tudsz olyan dolgokat, amikről azt hiszed, hogy nem is vagy rájuk képes. 

- Hiszem, ha látom - mondom inkább saját magamnak, mint neki. - A rémálmaimnak nem lehet köze a dologhoz? - kérdezem. 

- Lehet, hogy tényleg csak rémálmok, de lehet, hogy van hozzá köze. Minden esetre, egyszer úgy is kiderül. 

- Ez egy nagyon hasznos válasz volt - mondom szarkasztikusan. - Mit olvastál a könyvben? 

- Ezt hogy érted? - kérdezi a démon. 

- Úgy, hogy van egy olyan érzésem, hogy egész éjjel azt lapozgattad, biztos volt valami okod rá.
- Az iránytűről már régóta nem tudja senki, hogy hol van. - kezdte. - A könyvem a Pokol történetének darabkáit tartalmazza, reméltem, hogy találok benne valami hasznosat.
- És sikerült? - érdeklődöm.
- Lehet. Még nem vagyok benne biztos - feleli. - Az utolsó ismert helye a könyvem szerint egy boszorkánycsaládnál volt...
- Boszorkányok? - szólok közbe. - Ugye csak szívatsz... - Rám néz, nem mosolyog. Lehet, hogy tényleg kezd elege lenni a hülye kérdéseimből.
- Remélem, nem fogsz továbbra is minden egyes természetfeletti lény létezésén fennakadni... - mondja bosszúsan. - A következő pihenőnél megállunk a kedvedért, utána viszont sietünk tovább.
- Elárulod, hogy mi a következő úti célunk? - kérdezem.
- Most mondtam el. A pihenő, egy kávézó. - Vágja rá.
- Tudod, hogy értettem... - szigorúan nézek rá.
- Igen, de most még nem kell tudnod.
- Mi az, hogy nem kell tudnom? - háborodok fel.
- Valószínűleg egy nagyvárosba megyünk. Még nem döntöttem el...
- Várjunk, nincs egyértelmű célunk? - kicsit kiakadok. - Ugye ezt most nem mondod komolyan? Csak úgy össze-vissza kocsikázunk, vagy mi?
- Épp ez a lényeg - feleli kicsit dühösen. - Anyám emberével beszéltünk. Mostanra a nyomunkban lehet pár démon, ilyenkor a rendszertelenség a legjobb. Lilith nem szereti, ha sokáig kószálnak szabadon, szóval ha elég messzire kerülünk tőlük, és nem találnak meg, visszahívja őket... Addig is - most rám néz féloldalas mosolyával - legalább jobban megismerhetnénk egymást, nem gondolod?