- Magyarázd el nekem, hogy miért kellett idejönnünk. - Egy eldugott kisvárosban, Ragedale-ben voltunk. Barátságos környék, de fogalmam nincs, mi köze van a mi kis küldetésünkhöz. Ráadásul egy fekete Ferrarival hajtottunk be a városközpontba, szóval biztos, hogy nem leszünk feltűnés mentesek... Habár sötétben értünk ide, szóval még ki tudja.
- Nem sétálhatunk csak úgy be a Pokol kapuján, ez nem ilyen egyszerű - feleli, majd leparkol egy hotel előtt. Bemegyünk az épületbe, a pult mögött egy középkorú, jól öltözött férfi áll.
- Jó estét! Segíthetek? - kérdezi mosolyogva, és nem veszi le a szemét Asmodeusról... Nőknél már megszoktam ezt a hatást, de most, ahogy a férfi ott áll, és szinte csorgó nyállal bámulja az útitársamat... Betudom annak, hogy biztos meleg a fickó. Nem hiszem akkor se el, hogy a hetero férfiaknál is ilyen hatást vált ki.
- Üdvözlöm. - viszonozza a mosolyt Asmodeus. - Tudja, egy szobát szeretnénk kivenni... - A férfi mosolya lehervad.
- Önök együtt vannak? - vonja fel a szemöldökét. Már rá akarom vágni, hogy nem, de a démon megelőz engem.
- Igen... Friss házasok vagyunk - majd átkarol. - Igaz, drágám? - szúrós pillantást vetek rá, de rájövök, hogy a recepciós gyilkos tekintete ijesztőbb minden bizonnyal, így muszáj valamit reagálnom.
- Igen, most volt az esküvőnk - erőltetek magamra egy mosolyt. - Egyházi, meg minden. Isten színe előtt. Tudja, az én férjem nagyon vallásos... - Asmodeus arcáról is sikerült eltüntetnem a jókedvet. Bosszúsan néz rám.
- Á, értem... - Mondja keservesen a férfi. - Van egy szabad lakosztályunk, de sokba fog kerülni.
- Az ár nem számít - mosolyodik el ismét a démon, de továbbra se tűnt el az arcáról az, hogy mennyire felidegesítettem. Helyes, nem is terveztem minden vágyát kielégíteni - őőő még csak az kéne...
Természetesen a lakosztályunkban csak egy darab franciaágy volt, mi mást is adhattak volna, amikor ez az idióta azt mondta neki, hogy házasok vagyunk... Hát kösz. Pedig próbáltam megbosszulni, de csak egy picit tudtam rajta enyhíteni.
Bejön utánam az ajtón, majd becsukja magunk mögött. Bosszúsan fordul felém.
- Miért kellett ezt tenned? Ingyen megúszhattuk volna! - néz rám hitetlenkedve.
- Nem lett volna semmi gond, ha nem mondod azt, hogy házasok vagyunk - felelem neki durcásan. Elmosolyodik.
- Az legalább vicces volt... Így egy ágyon kell osztoznunk.
- Remélem, a démonoknak nem kell aludniuk. - mondom félénken. - mert akkor rossz hírem van pajtás, maximum a kanapé lehet a tiéd, mert miattad vagyunk ebben a helyzetben. - Ledobta a cuccát, majd elkezdett felém jönni. Miközben közeledett, én hátráltam, mert fogalmam nem volt, mit akar tőlem. Végül háttal a falnak ütköztem, és nem volt menekvésem. Pár centire állt meg tőlem.
- Az ágyat nem csak alvásra lehet használni... - mondja csábos mosolyával.
- Tudod, rám ez nem hat... - felelem. - gondolom az angyali mivoltom miatt... - továbbra is elégedetten mosolyog.
- Nem is akarom, hogy hasson rád - majd a fülemhez hajol - önként fogod megtenni, elhiheted nekem...
- Még csak azt kéne! - nevetek fel zavartan.
- Ó, nem feltétlen most rögtön, nefilimem... Utunk végére egészen biztos, hogy...
- Ne, hagyd már abba a szövegelést! - lököm kissé el magamtól. - nem ezért vagyunk itt, Asmodeus.
- Olyan zavarók ezek a hosszú nevek - vált hirtelen témát. - Becézhetlek Avy-nak?
- Avynak? - háborodok fel. - Milyen hülye ötlet.
- Oké, ezt megbeszéltük, Avy.
- Még mindig jobb, mint az eddigiek - forgatom a szemeimet. - Mondanám, hogy Deusnak foglak hívni, de az meg istent jelent, és nem adom meg neked ezt az örömet. Úgyhogy maradsz Asmo.
- Az olyan nyomi - fintorgott egyet.
- Ne panaszkodj, Asmo, te hívsz Avy-nak... Nos, mit csinálunk itt pontosan? - terelem másra a szót. Megfordul, majd visszasiet a táskájához, aminek a tartalmát utána a közös ágyunkra borítja.
- Át lehet menni a Pokolba az emberek világából, de gondolhatod, hogy nem megy az olyan simán - kezdi. - Egy speciális iránytű kell hozzá, amely megmutathatja a Pokol kapujának a helyzetét.
- Öhmm... Te nem azon a kapun jöttél át? - vonom fel a szemöldökömet. - Van több ajtó?
- Nem, csak egy van - feleli röviden, majd felkap egy nagyon réginek látszó, fekete bőrkötésű könyvet, amelynek elején egy pentagramma díszeleg.
- De akkor... Tudnod kéne, hogy hol van, nem? - ráncolom a homlokomat, majd leülök az ágyra, hogy én is láthassam a könyvet.
- Ebből is látszik, hogy nem tudsz sok mindent - feleli. - A Pokol kapuja szinte állandó mozgásban van. Már rég máshol kell lennie.
- Hát... ezt nem igazán értem, de oké. - felelem végül. - És az iránytű biztos elvezet hozzá? - szúrós tekintettel rám néz.
- Mennyi hülye kérdésed van még? Persze, hogy biztos, erre van kitalálva...
- Oké, nyugalom - tárom szét a karjaimat. - És akkor itt van ez az iránytű ebben a városban... - lenéző tekintete elárulja, hogy megint hülyeséget kérdeztem.
- Nem megy varázsütésre minden, Avy. - kezdi. - Az iránytű megtalálása nagyon hosszú ideig fog tartani valószínűleg, és veszélyes is lesz... - bizonytalanul nézek rá. - ugye nem akarsz meghátrálni?
- Nem, dehogy - rázom meg a fejemet. - Nincs semmi értelme az életemnek. Legalább most van valami célom... Na akkor, most már igazán elmondhatnád, hogy mit keresünk itt.
- Első dolgunk az az, hogy megtanítunk téged megvédeni magadat - kezdi. - Ugyanis valószínűleg nem túl barátságos lények fogják az utunkat állni...
- Komolyan önvédelmet akarsz nekem tanítani? - esett le az állam.
- Ez nem ilyen egyszerű - rázza meg a fejét, nem poénkodik. - A városban van egy médium, aki segíthet nekünk... - Felnevetek.
- Ugye csak viccelsz? Egy médium??
- Félangyal vagy, és még te ítélkezel? - néz rám rosszallón.
- Jól van, de... Mit tud kezdeni az önvédelemmel egy médium?
- Megtudhatjuk tőle, hogy mik a képességeid - mondja röviden. - Ért az ilyesmihez...
- És miért segítene nekünk? - kérdezem. - Egy nefilimnek és egy fődémonnak? Vagy csak az angyalvérűekre nem hat a... na az, vagy egyik természetfeletti lényre sem? - féloldalas mosolyra húzza a száját.
- Nyugodj meg, segíteni fog. - feleli. - De... Most aludnod kéne. - jelenti ki, majd magához veszi a könyvet, és leül egy fotelba.
- Te tényleg nem fogsz aludni? - vonom fel a szemöldökömet.
- Eleget pihentem anyám "pincéjében" - mondja, és a pince szónál egy idézőjelet rajzol a levegőbe. Úgy döntök, hogy nem kérdezősködök tovább, és elmegyek fürdeni - tekintve, hogy démon, lehet, hogy izzadni se izzad, meg nem büdösödik... De hát alapból se vagyok ennek a szakértője, szóval fogalmam nincs. Megkérdezni meg nem fogom, hogy "hé, te nem fürdesz?", mert kinézem belőle, hogy ebből is valami rosszra tud gondolni...
A vásárolt ruháimból előhalászok egy sima pólót és egy bugyit, majd elmegyek zuhanyozni. Nem mondok semmit Asmodeusnak, de a biztonság kedvéért kitámasztom egy székkel a fürdőszoba ajtaját - engem aztán hagyjon békén. Miután megfürödtem fogat mostam, és a rögtönzött pizsimet felhúztam, gondolkodás nélkül távozok a helyiségből, és az ágy felé veszem az irányt. A démon felnéz olvasnivalójából, miközben elhaladok mellette, és elégedetten mosolyog.
- A bugyit se kellett volna felvenned, akkor is elég ruha lenne rajtad... - magamra nézek... Rájövök, hogy tényleg egy száll bugyiban és pólóban állok ott, de nem érdekel, hisz attól még nem lát semmi lényegeset.
- Mintha nem láttál volna korábban már nőt bugyiban - forgatom a szemeimet.
- Nőt láttam, de téged még nem...
- Ezt is kihúzhatod a bakancslistádról - vágom oda neki durcásan, majd befekszem az ágyba, és az ellenkező irányba fordulok, jelezve, hogy én márpedig aludni fogok.
- Semmi jó éjszakát kívánás? - kérdezi Asmodeus.
- Pontosan. - dünnyögöm a takaróba.
A város szélén, egy kis házikóban lakik az állítólagos "médium". Az épület mérete alapján azt mondanám, egyedül lakik. Két ablakot látok a ház oldalán, de mindkettőnél be van húzva a függöny, így nem sokra megyek velük. Az ajtó egy régi faajtó, amelyen egy kopogtató van. Semmi csengő, vagy ilyesmi. A házból nem szűrődik ki semmilyen hang, mintha teljesen üres lenne.
Délelőtt tíz óra fele jár, a nap már régóta süt. Asmodeus nem volt hajlandó elárulni, mi a frászt csinált egész éjjel azzal a könyvvel, de lehet, jobb is, hogy nem tudom.... Viszont plusz pont jár neki azért, mert nem zavart alvás közben.
A démon az ajtóhoz lép, és bekopog, hogy jelezze ittlétünket. Továbbra sem látjuk életnek bármilyen jelét. Asmo még egyszer kopogtat, kissé hangosabban.
- Shana, tudom, hogy itt vagy. Te pedig tudod, hogy nem akarsz felbosszantani. - továbbra sincs válasz, se a kopogásra, se a mondatára. - Shana, tartozol nekem. Nem akarhatsz egy démonnak tartozni...
- Fantasztikus - hallom a szarkasztikus választ, és kinyílik az ajtó. - Hogy én mennyire örülök neked...
- Át lehet menni a Pokolba az emberek világából, de gondolhatod, hogy nem megy az olyan simán - kezdi. - Egy speciális iránytű kell hozzá, amely megmutathatja a Pokol kapujának a helyzetét.
- Öhmm... Te nem azon a kapun jöttél át? - vonom fel a szemöldökömet. - Van több ajtó?
- Nem, csak egy van - feleli röviden, majd felkap egy nagyon réginek látszó, fekete bőrkötésű könyvet, amelynek elején egy pentagramma díszeleg.
- De akkor... Tudnod kéne, hogy hol van, nem? - ráncolom a homlokomat, majd leülök az ágyra, hogy én is láthassam a könyvet.
- Ebből is látszik, hogy nem tudsz sok mindent - feleli. - A Pokol kapuja szinte állandó mozgásban van. Már rég máshol kell lennie.
- Hát... ezt nem igazán értem, de oké. - felelem végül. - És az iránytű biztos elvezet hozzá? - szúrós tekintettel rám néz.
- Mennyi hülye kérdésed van még? Persze, hogy biztos, erre van kitalálva...
- Oké, nyugalom - tárom szét a karjaimat. - És akkor itt van ez az iránytű ebben a városban... - lenéző tekintete elárulja, hogy megint hülyeséget kérdeztem.
- Nem megy varázsütésre minden, Avy. - kezdi. - Az iránytű megtalálása nagyon hosszú ideig fog tartani valószínűleg, és veszélyes is lesz... - bizonytalanul nézek rá. - ugye nem akarsz meghátrálni?
- Nem, dehogy - rázom meg a fejemet. - Nincs semmi értelme az életemnek. Legalább most van valami célom... Na akkor, most már igazán elmondhatnád, hogy mit keresünk itt.
- Első dolgunk az az, hogy megtanítunk téged megvédeni magadat - kezdi. - Ugyanis valószínűleg nem túl barátságos lények fogják az utunkat állni...
- Komolyan önvédelmet akarsz nekem tanítani? - esett le az állam.
- Ez nem ilyen egyszerű - rázza meg a fejét, nem poénkodik. - A városban van egy médium, aki segíthet nekünk... - Felnevetek.
- Ugye csak viccelsz? Egy médium??
- Félangyal vagy, és még te ítélkezel? - néz rám rosszallón.
- Jól van, de... Mit tud kezdeni az önvédelemmel egy médium?
- Megtudhatjuk tőle, hogy mik a képességeid - mondja röviden. - Ért az ilyesmihez...
- És miért segítene nekünk? - kérdezem. - Egy nefilimnek és egy fődémonnak? Vagy csak az angyalvérűekre nem hat a... na az, vagy egyik természetfeletti lényre sem? - féloldalas mosolyra húzza a száját.
- Nyugodj meg, segíteni fog. - feleli. - De... Most aludnod kéne. - jelenti ki, majd magához veszi a könyvet, és leül egy fotelba.
- Te tényleg nem fogsz aludni? - vonom fel a szemöldökömet.
- Eleget pihentem anyám "pincéjében" - mondja, és a pince szónál egy idézőjelet rajzol a levegőbe. Úgy döntök, hogy nem kérdezősködök tovább, és elmegyek fürdeni - tekintve, hogy démon, lehet, hogy izzadni se izzad, meg nem büdösödik... De hát alapból se vagyok ennek a szakértője, szóval fogalmam nincs. Megkérdezni meg nem fogom, hogy "hé, te nem fürdesz?", mert kinézem belőle, hogy ebből is valami rosszra tud gondolni...
A vásárolt ruháimból előhalászok egy sima pólót és egy bugyit, majd elmegyek zuhanyozni. Nem mondok semmit Asmodeusnak, de a biztonság kedvéért kitámasztom egy székkel a fürdőszoba ajtaját - engem aztán hagyjon békén. Miután megfürödtem fogat mostam, és a rögtönzött pizsimet felhúztam, gondolkodás nélkül távozok a helyiségből, és az ágy felé veszem az irányt. A démon felnéz olvasnivalójából, miközben elhaladok mellette, és elégedetten mosolyog.
- A bugyit se kellett volna felvenned, akkor is elég ruha lenne rajtad... - magamra nézek... Rájövök, hogy tényleg egy száll bugyiban és pólóban állok ott, de nem érdekel, hisz attól még nem lát semmi lényegeset.
- Mintha nem láttál volna korábban már nőt bugyiban - forgatom a szemeimet.
- Nőt láttam, de téged még nem...
- Ezt is kihúzhatod a bakancslistádról - vágom oda neki durcásan, majd befekszem az ágyba, és az ellenkező irányba fordulok, jelezve, hogy én márpedig aludni fogok.
- Semmi jó éjszakát kívánás? - kérdezi Asmodeus.
- Pontosan. - dünnyögöm a takaróba.
A város szélén, egy kis házikóban lakik az állítólagos "médium". Az épület mérete alapján azt mondanám, egyedül lakik. Két ablakot látok a ház oldalán, de mindkettőnél be van húzva a függöny, így nem sokra megyek velük. Az ajtó egy régi faajtó, amelyen egy kopogtató van. Semmi csengő, vagy ilyesmi. A házból nem szűrődik ki semmilyen hang, mintha teljesen üres lenne.
Délelőtt tíz óra fele jár, a nap már régóta süt. Asmodeus nem volt hajlandó elárulni, mi a frászt csinált egész éjjel azzal a könyvvel, de lehet, jobb is, hogy nem tudom.... Viszont plusz pont jár neki azért, mert nem zavart alvás közben.
A démon az ajtóhoz lép, és bekopog, hogy jelezze ittlétünket. Továbbra sem látjuk életnek bármilyen jelét. Asmo még egyszer kopogtat, kissé hangosabban.
- Shana, tudom, hogy itt vagy. Te pedig tudod, hogy nem akarsz felbosszantani. - továbbra sincs válasz, se a kopogásra, se a mondatára. - Shana, tartozol nekem. Nem akarhatsz egy démonnak tartozni...
- Fantasztikus - hallom a szarkasztikus választ, és kinyílik az ajtó. - Hogy én mennyire örülök neked...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése